Köszöntő

Harmadéves, Szegeden tanuló bölcsész egyetemista voltam, amikor egy nyurga, törékeny, ám reményteljes tekintetű srác, név szerint Czene Zoltán, fölkeresett: szeretné újraéleszteni a szegedi egyetemi színjátszást. Nyitóelőadásnak Gyurkó László Szerelmem Elektráját jelölte meg, mert ezzel akart tisztelegni az egykori legendás Szegedi Egyetemi Színpad-os rendező, Paál István emléke előtt. Én és még néhány másik suhanc azt válaszoltuk: csináljuk! Így indult el annak idején a SZESZ.

Ennek már 10 éve. Félelmetes erre gondolni. Évekig játszottam ott. Akkor azt hittem, ez az állapot örökké tart majd. Aztán az életem megváltozott. Továbbmentem. A sors különös szeszélye folytán nem ez volt az egyetlen egyetemi színházam. Tag voltam a Radikális Szabadidő Színházban, amikor elkészült a Gyros-töredékek, ott voltam, amikor megcsináltuk az első Oberont. Akkor is ott voltam, amikor virágzott az akkori befogadóhelyünk, a Tűzraktér, és akkor is, amikor bezárt. Végignéztem, ahogy egy önkormányzat halálra ítélte a mi kis kulturális szigetünket benne 300 alkotóval és közte a mi játszóhelyünkkel. 31 éves vagyok, és már láttam forradalmakat kitörni és összeomlani. A világ most nagyon gyorsan változik. Így megy ez.

De valamire rájöttem. A dolgok nem halnak meg, csak néha újjászületnek. Van néhány jó hírem. A SZESZ még mindig itt van nekünk. Májusban ünnepli a tizedik születésnapját. És még mindig itt van a Radikális. Meg a Teleszterion. Meg a pécsiek. Meg Papeszék. Azért említem épp őket, mert ők az én legrégebbi ismerőseim. De ami talán még fontosabb: kíváncsian várom az újakat. Most már tudom, mindig lesznek új forradalmak. És ez így van jól.

És még egy újjászületés: újra itt a Színváltások Fesztivál! Már a hetedik! Fogadjátok szeretettel!

Ilyés Lénárd
szervező