Rövid beszámoló az 5. Színváltásokról

Két éven belül immár ötödjére rendeztük meg az egyetemi színházak budapesti seregszemléjét, a Színváltások fesztivált a főváros két központi alternatív színházi befogadóhelyén.

Az 5 nap alatt 2 helyszínen 10 társulat mutatkozott be.

6-an vidékről: Kaposvári Egyetem, Janus Egyetemi Színház (Pécs), Színláz Társulat (Debrecen), Forrás Színház (Veszprém), Szegedi Egyetemi Színház, KB35 Inárcs

4-en Budapestről: LátványMűvek (ELTE), Radikális Szabadidő Színház (ELTE), Kuli-Sokk (Bp.), VéMGzősők (Vörösmarty Gimnázium)

Több előadás 2-szer is futott, így összesen 17 előadást tartottunk, a közönség 127 alkotó-fellépő munkáit láthatta.

Kísérőprogramok:
A Fórum Színház workshopja,
megnyitó,
szakmai beszélgetések az előadásokról (4 alkalommal),
beszélgetés az egyetemi színházak helyzetéről,
híradós stáb a fesztivál ideje alatt
Mechanikus parancs! – improvizációs színészverseny,
záróbuli.

A programok nagyrészt teltházzal futottak (volt olyan is, amikor nem fértek be a terembe), így kb. 1000 néző fordult meg a fesztiválon az 5 nap során. (A pontos adatokat még összesítjük.)

A zárónapon tartott színészversenyen 11 nevező páros indult, végül a Szirtes András, Simor Ágnes és Diák Dezső alkotta zsűri a Bokor Felícia-Varga Bence (VMG)és a Szárdár Tagirovszkij-Lukács András (Kuli-Sokk) párosokat megosztott első díjban részesítette. Harmadik helyen az Ilyés Lénárd-Hodászi Ádám (Radikális) kettős a zsűri dicséretét érdemelte ki.

A fesztivál szervezésében, előkészítésében, háttérmunkájában, lebonyolításában – nagyrészt önkéntes alapon - 36 fő vett részt. Az ő neveik a honlapon olvashatók.

A fesztiválról fotós és filmes dokumentáció készült, valamint kritikai jellegű írások az előadásokról. Mindezen anyagokat a honlapon hamarosan elérhetővé tesszük.

A fesztivál támogatói: OKM, Magyar Művelődési Intézet, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Sirály, Tűzraktér

A találkozó legfontosabb eredményei:

- Ismét bebizonyosodott - a korábbi éveknél még inkább -, hogy az egyetemi színházi életben léteznek előadások, melyek sok munka árán születnek meg, és számos produkció magas színvonalon, erőteljes művészi elképzelések mentén jön létre. Ezekre az előadásokra a budapesti közönség továbbra is nagy érdeklődést mutat. A tapasztalatok alapján a fellépők fontosnak tartják, hogy a Színváltásokon szerepeljenek.
- Köszönhetően a különleges jegyrendszernek is, az 5. fesztiválon a korábbiaknál jóval szélesebb fesztiválközönség alakult ki. Többen csaknem minden előadást megnéztek.
- Közös szándék látszik kibontakozni egy országos egyetemi színházi szövetség létrehozására, melynek kettős célja lenne: érdekképviselet, egy országos forgalmazói hálózat létrehozása. Ennek részleteit a közeljövőben kidolgozzuk és vitára bocsátjuk.
- A Sirály és a Tűzraktér 2010-es színházi programjába több vidéki előadásnak ill.
csoportnak szeretnénk helyet biztosítani.
- Számos olyan személyes találkozás jött létre, melyek alkotói vagy szervezői szinten
további fontos együttműködésekre adhatnak lehetőséget.

A következő Színváltások fesztivált 2010. április-májusában tartjuk.


Budapest, 2009. november 27.


Formanek Csaba
művészeti vezető
Radikális Szabadidő Színház / Színváltások fesztivál
szinhaz@tuzrakter.hu
70 381 68 90

Nincsenek megjegyzések: