SZ. I. SZ. Társulat - Peter Schaffer : Equus

színház, 90 perc

A csoport két éve alakult, a budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiumában. Tavalyi bemutatónkat - Schimmelpfennig: Push up-ját - főképp egyetemista közönség előtt játszottuk (így is több százan látták), mindannyiszor nagy sikerrel. Idén lépnénk először a szélesebb nyilvánosság elé Peter Schaffer: Equus című darabjával. Az előadást P.Petőcz András állította színpadra.

P.Petőcz András színész, 1999-ben kezdte pályafutását a kecskeméti Katona József Színházban. Az elmúlt tíz évben játszott Budapesten, Székesfehérváron, Sopronban, Pécsen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Szolnokon és újra Kecskeméten, valamint rendszeresen dolgozik külföldön is. Alkotótársa Spala Korinna Harangozó-díjas táncművész, tavalyi Fringe Fesztivál - győztes, a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett egykori tagja, ő koreográfusként vesz részt a produkció létrehozásában.

A csoport tagjai, a játszók: Berta Zoltán, Czibik Ágnes, Fehér Viktor, Fodor Klaudia, Havran Zsolt, Izsó Ákos, Lázár Gábor, Papp Julianna, Pintér Orsolya, Radnai Rita.

A darabról:
„Magamra hagyott Equusszal. És én hallom a hangját - rám vár… Persze néztem én már szembe máskor is ilyen szörnyekkel. Vagy ők néztek szembe velem. Hátborzongató, de egyre inkább úgy érzem, ők néznek szembe velünk - ők voltak előbb. Ez képtelenség, mégis kiborít. Olyan kérdéseket hoz elő, amelyeket egész szakmai pályafutásom során messze elkerültem… A gyerek a jelenségek világába születik és egyszerre megragadja valami. De miért? A mozzanatok úgy állnak össze, mint a mágnes, lánccá, bilinccsé kovácsolódnak. Miért? Kinyomozhatom. Még szét is szedhetem, láncszemekké. De miért éppen ezek álltak össze, erre nem tudom a választ. És ha nem tudom, akkor mit akarok? Akkor mi dolgom van nekem itt? Egyre inkább így érzem. Nem itt van a helyem. Ez a fiú megismerte a kegyetlen szenvedélyt, amit én soha egy másodpercig sem éreztem. És tudod, mit mondok? Irigylem érte!"

Nincsenek megjegyzések: